"Ahol emberszeret van, ott a mesterség szeretete is megvan" (Hippokratész)

Az iskolát 1990-ben alapították. Elődje a Vajda János Gimnáziummal közös intézményként működő Közgazdasági Szakközépiskola, Gépíró és Gyorsíró Szakiskola volt. E két iskolának a Vajda János Gimnáziumtól való különválása és új épületben való elhelyezése révén jött létre a jelenlegi Közgazdasági Szakközépiskola. A Gépíróiskola 1992-ben megszűnt, mivel az érettségivel nem rendelkező végzősök nem tudtak elhelyezkedni. Kezdetben csak egyféle szakma elsajátítására készítettük fel a tanulókat, később a választék háromra bővült: ügyintézőtitkár, külkereskedelmi ügyintéző, számviteli ügyintéző. 2000. július 1-től az iskola megyei fenntartásba került át. A 2002/2003. tanévben az intézményben 9 osztályban 276 diák tanul. E tanévtől a képzési szerkezet megváltozása miatt az érettségire felkészülő 9-12. évfolyamokon kívül beindult a szakképző (13. évfolyam) is. A korszerű általános és szakmai képzést két számítástechnika terem és a taniroda teszi lehetővé. A szakmai tanulmányi versenyeken korábban sikeresen szerepeltek a Közgazdasági Szakközépiskola tanulói, az elmúlt 12 évben gépírás és gyorsírás tantárgyakból háromszor értek el helyezést az országos döntőben, ebből egy esetben első helyet szereztek meg. 1995-ben a gépírás és gyorsírás OSZTV területi elődöntőjét, 1996-ban pedig országos döntőjét rendezte az iskola, 2002-ben az új rendszerű szakmai tanulmányi verseny keretében az ügyviteli szakképesítések komplex versenye döntőjét itt bonyolították le. 2005 novemberében ünnepeltük az intézmény fennállásának 15. évfordulóját. A jubileum alkalmából tartott ünnepi megemlékezésre meghívtuk az itt végzett diákokat. A színházban megtartott ünnepi műsorban a jelenlegi diákok és tanárok, valamint a korábban végzett diákok szerepeltek. Megható, szívet melengető, színvonalas műsorunk elnyerte a közönség tetszését. Keszthely város képviseletében Zemankovics Ferenc alpolgármester emlékplakettet adott át, fenntartónk pedig ajándékkal kedveskedett. 2005 szeptemberében a fenntartó Zala megyei Önkormányzati Közgyűlés dicséretben részesítette a nevelőtestületet. 2005-től iskolánk tagintézménye lett az Észak-zalai Térségi Integrációs Központnak. Évről-évre javulnak a továbbtanulási mutatók. A végzős diákok szakirányú felsőoktatásban, vagy újabb szakma megszerzése érdekében különböző tanfolyamokon tanulnak tovább. A város számos munkahelyén dolgoznak az iskolában végzett ügyintézők. A kis iskolában figyelemre méltó közösségi élet alakult ki. Hagyományos rendezvényeik: KÖZGÁZ-napok, KÖZGÁZ-kupa, fordított nap, színjátszók vetélkedője, alapítványi bál. Évente három alkalommal iskolaújságot adnak ki, menettánccsoport, színjátszó kör, ifjúsági klub működik. Az iskola diákjai jelen vannak a város kulturális és sportéletében, bár a sporthoz nincsenek meg a feltételek, az iskolának nincs tornaterme.